Gazdálkodj okosan - Önálló életvitelre képessé tevő programok - Egyházasharaszti

 Napi program:

  • Vida Laura köszöntő beszédével indult a program. Röviden bemutatta a pályázatot, elmondta, hogy a végső cél az lenne, hogy a résztvevők felelős pénzügyi döntéseket tudjanak hozni. Beszélt az összetartásról, a pozitív szemléletmódról. Az egyén felelős döntései a közre is kihatnak, és fejlődő pályára állíthatják a települést.
  • A köszöntő után Fleischmann Anna tartott előadást a felelős gazdasági, pénzügyi döntésekről. Ajándékba hozta az általa írt, középiskolásoknak készült „Pénzügyi és vállalkozási ismeretek” c. könyv több példányát, mely segítheti a résztvevőket. Bemutatta a családi pénztár bevételi, kiadási oldalát. Ötleteket adott arra, hogyan érhetjük el rövid illetve hosszútávú céljainkat. Kiosztásra került egy háztartási napló minta is, melynek vezetésével könnyebben racionalizálhatók a kiadásaink. A kiosztott minták alapján a résztvevők elkészíthették saját háztartási naplójukat, mely pénzügyi helyzetük stabilitására szolgál. A háztartási napló vezetése során, összeírjuk a havi állandó bevételeinket és kiadásainkat, valamint az időszakos bevételeinket is időrendi sorrendbe vezetjük. A napló eredményes vezetéséhez össze kell gyűjteni a számlákat és a nyugtákat, fel kell tüntetni az olyan jellegű kiadásokat is, melyekre nincs számla, valamint figyelemmel kell kísérni a folyószámlán történő pénzmozgásokat. A háztartási napló segítségével történő pénzügyi tervezés segítséget nyújt többek között a lakhatási célok elérésére, a gyermekek oktatási költségeinek fedezésére és az anyagi biztonság elérésére.
  • A következő érintett téma a most megnyíló családtámogatási lehetőségekről volt szó. Elsőként a legtöbbeket érintő CSOK, Falusi CSOK került bemutatásra, aztán az autóvásárlási lehetőség. Rövid szünet után a babaváró hitel lehetőségeiről, veszélyeiről esett szó. A lakhatási célok megvalósítása érdekében jelenleg az egyik legkedvezőbb elérhető támogatási lehetőség a Családi Otthonteremtési Kedvezmény, ismertebb nevén a CSOK.A CSOK az otthonteremtés elősegítésére irányuló vissza nem térítendő állami támogatás, melyet házastársak, élettársak, egyedülálló szülők és háztartások igényelhetnek meglévő gyermekeik után. Lehetőség van a CSOK igénylésére abban az esetben is, amennyiben a támogatást igénylő házastársak vagy élettársak előre vállalják a gyermeket, amennyiben az egyik fél nem töltötte be a 40. életévét. A támogatás összegét lakás építésére, vásárlására vagy bővítésére lehet felhasználni. A támogatás iránti kérelmet a kereskedelmi bankoknál és az egyéb pénzintézeteknél lehet benyújtani. A 2019 július 1.-től hatályba lépett Falusi CSOK elsősorban a kistelepüléseken élők számára kívánja kiterjeszteni az otthonteremtésre irányuló kedvezmények igénybe vételét. A Falusi CSOK igénylése esetében a gyermeklétszám függvényében különböző összegű vissza nem térítendő támogatási összeg vehető fel. A felvett támogatás összegének a fele használt vagy új lakás vásárlásra, a másik fele pedig korszerűsítésre vagy bővítésre használható fel. Emellett kamattámogatott kölcsön felvételére is van lehetőség a CSOK keretén belül. A Kormány családvédelmi akciótervének részét képezi továbbá a Babaváró támogatás is. A babaváró hitel legfeljebb 10 millió forint összegű, 20 éves futamidős kölcsön igénylésére biztosít lehetőséget a családalapítást tervező házastársak számára. A gyermekek megszületését követően pedig a babaváró hitel kamatmentessé válik, vagy vissza nem térítendő támogatássá alakul. A támogatás igénybevétele során felvehető összeg szabadon felhasználható, tehát többek között lakásvásárlásra és lakásfelújításra, autóvásárlásra, vagy a gyermekek iskoláztatási költségének fedezésére is fordítható. Meg kell említeni azonban azt is, hogy a leginkább hátrányos helyzetű személyek és családok számára a babaváró hitel nem jelent megoldást életminőségük javítására, mivel e támogatási forma igénybe vételének egyik feltétele, hogy a házaspár egyik tagjának legalább 3 éves folyamatos TB biztosított jogviszonnyal kell rendelkezne. A szegényebb társadalmi réteghez tartozók pedig sok esetben nem felelnek meg ennek a feltételnek, mivel a közmunkát legfeljebb egy évre lehet beszámítani a TB biztosított jogviszonyba. A felsőoktatásban folytatott nappali tagozatos hallgatói jogviszony viszont teles mértékben beszámítható. A fentebb bemutatott családtámogatási lehetőségek kihasználása hozzásegíti helyi lakosságot közép és hosszútávú céljai megvalósításához, mint a családalapításhoz szükséges anyagi háttér megteremtése, a lakás vagy az autóvásárlás, életszínvonaluk emelése, melyek pozitív hatást gyakorolnak a térség gazdasági helyzetére is. Hiszen például a Falusi CSOK keretén belül a községben épített vagy használtan vásárolt lakások fellendítik a helyi ingatlanpiact. Az építkezések és a lakásbővítések, valamint felújítások mennyiségének növekedése pedig munkahelyteremtésre is alkalmas, így ezek a támogatási formák munkaerőpiaci szempontból is előnyösnek bizonyulnak.
  • Az utolsó előadás az ügyfélkapu létesítéséről, gyakorlati hasznosítási példákról szólt.

Az ügyfélkapu egy elektronikus ügyfélbeléptető és azonosító rendszer, mely egyedileg azonosított módon biztosítja az online ügyintézés lehetőségét a közigazgatásban. Használatával kényelmesen és sorban állas nélkül intézhetjük az adóbevallási és adatszolgáltatásai nyomtatvány elektronikus beadását, az adófolyószámla lekérdezését, valamint számos egyéb ügyet.  Az ügyfélkapu használatához személyes ügyfél kapu nyitására van szükség, melyre bármelyik okmányirodában regisztrálhatunk. Az elektronikus közigazgatási ügyintézésre a regisztrációs eljárás lezárását követően nyílik lehetőségünk.