Komplex szűrővizsgálat és kapcsolódó egyédi tanácsadás - Márok

1.)    Fenn megnevezett programunk céljának tekintettük, hogy legfőképpen a lakosságnak nyújtsunk segítséget, főleg olyan embereknek, akik nem jutnak el kivizsgálásokra, jármű hiányában, anyagi gondok miatt. Nagyon sok ember vett részt a vizsgálatokon, akik már 10 éve nem voltak bőrgyógyászaton például de fontos lett volna nekik, hiszen problémájuk van.

2.)    Napi program:

Pénteki programunk reggel 8 órakor kezdődött bőrgyógyászati szűréssel. Előzetes bejelentkezések alapján vettük fel a betegeket. Nagyon sok érdeklődő volt, több mint 100 főt szűrtek meg az orvosok a 2 nap alatt. Nagyon sokan jöttek anyajegyszűrésre, ekcéma és különböző bőrgyógyászati problémákkal küzdők. Első napon étellel és tisztasági csomaggal kedveskedtünk a résztvevőknek.

A szűrőbusz pontosan érkezett az orvosokkal.

Szombati napon, tüdőszűrés és bőrgyógyászati szűrés állt a betegek rendelkezésére. Ezen a napon is, nagyon sok érdeklődő volt, hiszen akik nem tudnak a faluból jármű hiányában kimozdulni, vagy anyagi korlátaik nem teszik ezt lehetővé, nekik ezek a szűrővizsgálatok majdnem hogy életmentőek voltak. Szombati napon is a résztvevők tisztasági csomagot, és ételt kaptak.

 

8:00-16:00                    Bőrgyógyászat

8:00-13:00                                Bőrgyógyászat és Tüdőszűrés